6.
Brigitta abban a pillanatban öltötte fel a Zuló-formáját, amikor a gólem betörte a bejárati ajtót. A kéjes önkívület transzában vergődő, a nő lábai alatti párnák közé zuhanó, de szinte rögtön felállni próbáló András, aki ekkor már a valóság több síkján is érzékelt, szent viszolygással figyelte a borzalmas transzmutáció minden pillanatát: az egykor oly kívánatos női test csontjai burjánzásnak indultak, megnyúltak, s a véres cafatokban leszakadozó bőre alól pengeszerű csonttarajok sarjadtak az alkaron, a gerinc mentén, a lapockákból és a fej csúcsáról. A gerinctaraj folytatásaként a farból csontos-izmos farok sarjadt, aminek hátrafeszülő, felágaskodó vége pengeéles skorpió-fullánkként meredezett a nő feje felett, ide-oda csapkodott, mint egy lecsapni kész hóhérpallos. Ám maguk a bíbor-gennysárga inak és az alóla kivillanó málladozó hús sem maradt védtelenül: másodpercek kérdése volt csupán, hogy a megnyúlt testrészeken hullaszürke vagy üszkös fekete szaruhám és csótánybarna kitinpáncél sarjadjon, míg a nő mindezidáig pompázatos hajzuhataga tekergő kígyók bokrétájává alakult, aminek hatására az egyre inkább rovarszerű kinézetű, mégis lenyűgöző teremtmény egy obszcén H. R. Geiger festmény biomechanoid nősténydémonára, valami khtónikus Fúriára vagy Gorgóra kezdett emlékeztetni, ami csaknem húszcentis agyaraival vicsorgott a betolakodóra. Ám az átalakulás legborzalmasabb része mégis az volt, ami az emberi szemek számára láthatatlanul, a valóság mélyebb síkjain zajlott: itt ugyanis Brigitta mindeddig kiegyensúlyozott, habár tompa fényekkel villódzó aurája hírtelen valami delíriumos lidérclángokkal égő förmedvénynek adta át a helyét, ami örvénylett és csak az asztráltérben érzékelhető lélekölő csápokat meresztett, amik szép lassan behálózták a termet. Egy ilyen szellemi kacsokból álló fojtogató hurok tartotta fogva András elméjét is, mint valami szellemi Hidra. A teremtmény lábainál fekvő András lelki szemei előtt egy pillanatra Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen A kalandos Simlicissimus című 1669-es (Három évvel a világvége után!!!) pikareszkregényének korabeli címlapja villant fel, amin egy fantasztikus rézkarc ábrázolja az alakváltó Baldanders-t, az erdők mélyén lakó pogány istent, amint az a születendő fajok maszkjain tapos. Hát nem ugyanez zajlik itt is?
A gólem a maga részéről szintén átalakulásban volt. A jelentéktelen külsejű, folyamatosan változó arcvonású férfi, aki egészen az étteremig úgy követte Andrást, hogy azt még a sokat tapasztalt Brigitta sem vette észre, már akkor átalakult, amikor a páros elhajtott az étterem elől a kocsival. A helyét akkor egy hosszú lábú, valószerűtlenül magas emberszerzet vette át, aki bámulatos sebességű mechanikus futásával a megerőltetés legkisebb jele nélkül tudta követni a városon keresztülszáguldó párost. Hogy Brigittának és Andrásnak ez még akkor sem tűnt fel, az csak annak köszönhető, hogy a lény egyszersmind olyanná vált, mint egy kaméleon: testének elmosódott kontúrjai folyamatosan beleolvadtak a háttérbe, így rejtve el a vizslató tekintetek elől a borzalmas teremtményt. Most azonban, mialatt a lépcsőházban várakozott, és megérezte a hígvérű vámpír által leadott segélykérő asztrális sikolyt, azonnal kezdetét vette az újabb célszerű átalakulás. Ezúttal egy tagbaszakadt, dagadozó izomzatú, de kőkemény bőrű monstrum volt az, ami betörte az ajtót. A megingás legkisebb jele nélkül gázolt át az előszobán, pont úgy, ahogy fajtársait a héber legendák elképzelik. Behatolása eredményeként valahol az épületben megszólalt egy riasztó.
Brigitta két hasonmása, az immáron önálló akarat nélküli húsbábok vérben ázó testtel vergődtek a padló párnái és takarói közt, közvetlenül András teste mellett. Az András harmadik szeméből felvillanó angyali fény megolvasztotta kívánatos testüket, s a deformálódott hús most kétségbeesetten próbálta begyógyítani önmagát. Sikoltozva menekült a három másik meztelen nő is, akik az előbb még a valószerűtlen orgia kéjeinek adták át magukat, ám a lakás egy másik szobájába átvezető ajtónál utjukat állta két újonnan érkezett Báthory teremtmény: két inas termetű, elszarusodott bőrű, nyurga nőstény, akik lasztex-ruházatuk és kinézetük alapján leginkább egy ősvilági Brom festmény szörny-domináira emlékeztettek. Célszerűen átszerkesztett húsukból kampók és acéltüskék álltak ki, másutt mágikus tetoválások borították őket, a vállukból kinövő négy illetve hat karban furcsa indiai pengéket és Kalasnyikov-gépfegyvereket tartottak, hosszú, a csípőjükből kinyúló csápszerű lebenyeiket ostorként csattogtatták. Gerincükből nekik is éles, tüskeszerű csonttaréj sarjadt, elnyújtott koponyájukból a kosok csavart szarvaihoz hasonló öklelő-szervek meredeztek az arc elé. Széles alsó állkapcsukból valóságos agyarak meredeztek elő, felvágott arcbőrük alatt lüktető rózsaszín tőrfoglalatnak látszott csupán az íny, amiről mérgező nyál csurgott alá. Orruk nem volt, csak valami nedvesen tátongó sötét üreg a szájuk felett, szemeik ürege furcsán eltorzult, így az arc két átellenes oldaláról két dülledt halszem vizslatta az eléjük kerülő látványt. Húsangyalok — jutottak András eszébe Szvetlána szavai, ahogy leírta a valószerűtlen, vérkovácsolt ghoulokat. András tudta, hogy ezek a halálos lények bárkit leterítenének az egyszerű halandók vagy a gyengébb vértestvérek közül.
A gólemet mégsem tudták még csak lelassítani sem.
— NE MERÉSZELD, NE MERÉSZELD, NE MERÉSZELD! — sikoltotta egy női hang a semmiből. Szvetlána némahangos Banshee-effektusa volt az. A hangnak még így is velőtrázó mágikus hatása volt, András valósággal érezte a gerincén végigcsapó hanghullámokat, míg a lakás ablakai és üvegberendezései hangos reccsenéssel törtek szilánkokra. — Ő AZ ÉN GYERMEKEM, NEM HAGYOM, HOGY BÁNTSD! TAKARODJ MELLŐLE!
A két gépfegyver egyszerre szólalt meg, a torkolattüzük nyomán felszálló lőpor elvakította András emberi szemeit, és két sallert kapott golyó bele is hasított a gyomrába meg a vállába. Az immáron megállíthatatlan lendülettel közeledő gólem azonban elsodorta a két húsangyalt, és hozzácsapta őket a szoba falához, majd egy pillanattal később össze is zúzta őket, ahogy puszta testtömegével áttörte a téglákat. Ezt látván a rovarszerű külsejű Brigitta felpattant a plafonra, kitinpáncélos karmaival belekapaszkodott a mennyezet felrepedező felületébe, és onnan csapott le ostorszerűen fürge, több méteresre megnyúló nyelvével a gólem tarkójára. A kőkemény kobakú lény csupán elvesztette egyensúlyát, és hangos puffanással végigszánkázott a padlón a szomszéd szobában. Brigitta ezt a pár perces időveszteséget használta ki arra, hogy visszapattanjon a földre, óvatosan a hóna alá kapja „ikertestvéreit”, majd kivesse magát az egyik ablakon.
Az imént még sikoltozó ghoul-nők ekkor már nagyobbrészt nem voltak életben, a visszapattanó golyók vagy a gránátrepeszként szálló téglaszilánkok velük is végeztek. A szobát mindeddig betöltő zsibbasztó jelenlét szertefoszlott, András vért könnyező harmadik szeme lecsukódott, és a férfi végre az öntudatlanság iszapos homályába süllyedt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése