5.
Szvetlána Healy elégedetten dőlt hátra a budapesti Tremere páholy hangstúdiójának keverőpultja előtti foteljában, s a méretes fülhallgatót a nyakába eresztette. A madárcsontú albínó nő egyszerű kék farmerban és mély kivágású fehér selyemingben ücsörgött a zsúfolt teremben, ingje felett egy fekete hátú, de elől élénk tavaszi színek foltjaiban pompázó mellénykét hordott, aminek zsebéből egy aranyóra lánca kandikált ki. A fotelja háttámlájára azonban egy piros zsokékabátkát akasztott, nyakában egyszerű színes műanyaggolyókból álló nyaklánc, fülében hatalmas, könnycsepp alakú arany fülbevaló, míg sűrű tejfehér haját egy szimpla fekete hajgumi fogta copfba. A sminkjét egy mostanában, a kilencvenes évek végén népszerű divatirányzatnak megfelelően a szeme köré felvitt csillámporral tette érdekesebbé, vörös szemeit kék kontaktlencsével tette szokványossá, ami felett viszont egy titánium-keretes szemüveget viselt, aminek kerek foglalatába háromszögletű, ráadásul citromsárga lencsét illesztettek. Nagy dekoratív műkörmeit színes ábrák borították: az egyiken egy hegyes varázslósipkás Smiley-fej mosolygott, egy másikon apró zöld pentagrammák sorakoztak, a harmadikon három darab vörös vércsepp tündökölt, a negyediken kék alapon egy fehér bagoly kuksolt, stb. Lábán nem mamuszt, hanem valami furcsa, papucstalpú fehér zoknit viselt. Munkatársai természetesen már hozzászoktak extravagáns viseleteihez.
A Stúdiórészleg a páholy épületének föld alatti részén, a mínusz harmadik emeleten több folyosóra is kiterjedt, különlegesen kialakított labirintusában hagyományos fényképelőhívó laborok éppúgy helyet kaptak, mint kvantumszámítógépes szerverekkel tömött adatbázis-termek, kamaraszínházzá is átalakítható moziszalon, virtuális valóság szimulálására alkalmas egzoszkeletonoknak mozgástért biztosító szobák, régimódi filmtekercsek, videók és floppy-k katalogizálására szolgáló raktárak, vagy bármilyen trükkfelvétel előállítására alkalmas filmstúdiók. A páholynak ez a része hagyományosan Szvetlána birodalma volt, a kialakítására ő szakított időt és energiát, de persze bármelyik jogosult páholytag igénybe vehette a szolgáltatásokat. Az egyik informatikai terem fél-intelligens számítógépes programjai folyamatosan az Internetet, a különféle cégek telefonhálózatait és biztonsági kameráit, valamint a lokális és a műholdas TV- és rádió-csatornákat tartották figyelemmel, hogy kiszűrjék belőlük a páholyt érdeklő információkat: embereket követtek nyomon, számon tartották a tőzsdei árfolyamok ingadozását, szociológiai és közgazdaságtani elemzéseket végeztek, a páholylakók igényei szerint, könnyen programozható felhasználói felületek segítségével. A Stúdiórészleg egy másik, hermetikusan lezárt, és az asztráltér felől is leszigetelt szobája egy vákuumkamra közepén lebegett, ezt a „sötétkamrát” egy relokalizációs portálon keresztül lehetett csak megközelíteni, és így semmilyen belső információ nem juthatott ki belőle — csak a legvégső esetben használták, olyan titkos tárgyalások lebonyolítására, ami többévenként csak egyszer fordul elő. A Stúdiórészleg egyes folyosószakaszait természetesen ugyanolyan mágikus pecsétekkel is megerősített zsilipkamrák zárták le és szigetelték el egymástól, mint a páholy földalatti részlegének majd minden részét: a tremeréket igen kényesen érintette volna az, ha egyik-másik mágikus kísérletük elszabadul, vagy ha a noszferátukhoz hasonló hívatlan látogatók matattak volna a belső titkaikban.
Szvetlána a méregdrága berendezéseket két ghoulja segítségével kezelte, az egyikük, a köpcös DJ Kovi hivatásos hangtechnikus volt, a másikuk, az ifjú dr. Neulew Lénárd egy igazi matematikus-géniusz hírében állott. Mindketten a vérmérsékletüknek megfelelő civil ruhában ültek a szerkesztőkamra gépei előtt, szemben azzal a novíciával, aki az ablak túloldalán várakozott a hangszigetelt hangstúdióban. A pápaszemes, ötven év körüli csúnyácska nő ugyanis a Tremere Ház növendékeinek hivatalos köpenyét, egy kék színű talárt viselt. A számítógépes diagrammok, valamint Szvetlána kifinomult hallása szerint épp ebben a pillanatban ütötte meg a kívánt hangot.
— Köszönöm Ágnes! — sóhajtott fel mosolyogva Szvetlána. — Végre sikerült elérnünk, hogy a rituálé szövegét épp a megfelelő hangszínnel és akusztikával rögzítsük. Most már csak a részlet bekeverése van hátra.
— Ennek örülök, asszonyom. — sóhajtott fel a kimerült novícia. Látszott, hogy őt sokkal jobban feszélyeztette a veszélyes vállalkozás, mint az ilyen ügyekben már rutinos Szvetlánát. — Segítségére lehetek még valamiben?
— Köszönöm, mostantól magam is boldogulok. Nyugodtan elmehet. — hajolt a keverőpultból kiálló egyik mikrofon fölé Szvetlána, majd odafordult a kollégáihoz. Fejben már különféle matematikai arányokat számolt. — Mutassák meg nekem ismét azt a megszerkesztett diagrammot. Hozzákeverjük ezt a rituálészöveget, méghozzá visszafelé lejátszva, aztán azt a tegnapi fúgát, és akkor talán már készen állunk a hangsorral, amivel szabadon ereszthetjük Tindalosz vérebeit az idő sarkaiból.
— Csak nehogy megint az történjen, hogy a lineáris idő cserbenhagy minket — morgott az ifjú dr. Neulöw, aki excentrikus megjelenésével klasszikus példája volt a sablonos gótikus punk-nak: magas volt és vézna, feketére festett hosszú fekete hajjal, kékre festett szemhéjakkal és fekete körmökkel. — A legutóbbi szövegverzió lejátszásakor is egy egész hetet vesztettünk az életünkből, mielőtt kettőt pisloghattunk volna itt a stúdióban.
— Doktor! Ön egy igazi optimista! Vagy ezt még nem mondták magának? — vigyorgott Szvetlána, akit ilyen könnyen nem lehetett kimozdítani a lelki békéjéből.
— Ön könnyen beszél, asszonyom, magát nem várja otthon az infarktus határán egyensúlyozó mamája, aki hisztériát csap már egy félórás késés miatt is, és a fiúját sem veszítette el eme kis kaland miatt. Ó, pedig milyen ritkán talál az ember olyan figyelmes és megértő partnert, mint amilyen Zoli volt! — sóhajtott az ifjú dr. Neulew, aztán elővett egy jointot, hogy rágyújtson.
Erről Szvetlánának is eszébe jutott valami, így egy hirtelen mozdulatra ragadtatta magát.
— Ágnes! — szólt bele ismét a mikrofonba. — Ugye ön most a Gyermekmegőrzőbe megy?
— Igen, asszonyom! — rezzent össze a váratlan hang hallatán az üveg túloldalán a cuccait összeszedegető nő. A Gyermekmegőrző tulajdonképpen egy bentlakásos óvoda volt itt a páholy épületében a földalatti első emeleten, s ennek létrehozását szintén Szvetlána kezdeményezte. Olyan a külvilágból elrabolt gyermekek éltek itt a legszigorúbb high-tech megfigyelés alatt, akiket tündérek lelkével szimbiózisban élő váltott-gyermekekként azonosítottak be a páholy techno-mágikus műszerei. A hatalmas földalatti vidámparkká és mesterséges bioszféra-habitáttá átalakított emeleten egészen furcsa természetfeletti jelenségek zajlottak, aminek megfigyelését és kiaknázását Szvetlána elsőrendű gondjának tartotta, s a gyerekek felügyeletét általában az erre alkalmas halandó tremere novíciákra és pedagógusokra bízta. Még egy sorvadásos álomban pihenő, csaknem kilencszáz esztendős tremere oneiromantát is befektettek az emelet egyik lezárt biztonsági kamrájába, távol a botanikus kerttől, a csúszdáktól és mászókáktól, vagy az uszoda trópusi hullámmedencéjétől, hogy onnan felügyelje a tündérek gerjesztette álomvilág mágikus fodrozódásait. A lényt Walter ghouljai gyűjtötték be valami baltikumi tőzegláp lecsapolása során, és Walter egyszer azt mesélte, hogy a férfi egy teljaveli misszionárius… bármit is jelentsen ez. — Megígértem a lurkóknak, hogy ma is mesét mondok nekik lefekvés előtt a játszóházban. Mostanában nagyon nyugtalanok. A kis kópék arról rimánkodnak, hogy Kelet-Óperenciában egy ideje már a legsötétebb rémálmokból született váltott gyermekek is járnak, akik még a Rosszcsont tábor tündérhercegein is túltesznek gonoszságban, és az ellenük folytatott hadjárathoz akarnak ihletet meríteni a történeteimből.
— Akkor tudna nekem ismét egy kis vért venni valamelyik tündérszerzetből, mondjuk egy banshee-ből vagy nimfából? A legutóbbi ilyen véradag elfogyasztása igen inspirálóan hatott rám. Úgy érzem, jobban tudok dolgozni, ha tündéri eredetű táplálékot is felveszek az étrendembe. — áradozott Szvetlána.
— Ahogy érzi, asszonyom. — bólintott az üveg túloldalán a nő, ahogy végre az ajtóhoz lépett. — Csak meg ne ártson!
— Ez sose fog megártani! Hisz ez a vér… NAAGGYOON BARÓ!!! — kacagott a második gyerekkorát élő Szvetlána.
Már épp visszahelyezte volna a fülhallgatót a fejére, de ebben a pillanatban megszólalt az épület egyik belső riasztója. A szerkesztőkamra egyik sarkában működésbe lépett egy holografikus kivetítő: a félgömb vázú receptorháló csillárként lógott alá a számítógépes monitorokkal zsúfolt oldalfal sarkából, s míg a gépezethez tartozó asztali szelvény vízgőzt kezdett eregetni, addig a szelvény feletti receptorháló kifinomult háromdimenziós lézerképet vetített a felszálló párarészecskékre. A holografikus kép egy karvalyorrú, napbarnította képű, ősz szakállas, de teljesen kopasz és az ajka felett is borotvált férfit ábrázolt.
— al-Qairuani? Mi történet? — fordult a hologram felé Szvetlána.
— Most jelentkezett be Oniás Bar Erec. — válaszolta az arabos kinézetű vértestvér, a páholy antropológus-genetikusa. — Úgy tűnik, a legátus megszegte az önnek adott szavát, így Oniás kénytelen lesz közbeavatkozni az ön gyermeke érdekében.
Ez a hír végre mindenestől elmosta Szvetlána felhőtlen jó kedvét. Dühösen tépte le fejéről a fülhallgatót, s jól iskolázott hangja túlvilági felhangokkal telítődött.
— A fészkes fekete fenébe! Tudtam, hogy vele kellett volna küldenem erősítésként azt a Ducseszki kölyköt! Hogy az ördögbe lehet valaki ilyen kibaszottul élhetetlen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése